Igazi énje kalitkába zárt madár

Igazi énje kalitkába zárt madár

Szerepében volt otthon

Popper Pétertől olvastam, hogy vannak színészek, akik mesterségbeli tudásuk legjavából formálják meg szerepüket. Úgy tesznek, mint ahogy a szerep és a rendező kívánja, de nem vállnak azzá, akit játszanak. Az öltözőben jelmezükkel együtt megszabadulnak a rövid ideje alakított egyén drámájától, történeteitől, jellemétől. Mások viszont teljesen azonosulnak a szerepükkel. Ők a varázslók. Ők, nem csak úgy csinálnak, mintha… Azzá is válnak, akinek a bőrébe bújnak, megszűnnek önmaguk lenni. Magukkal viszik Raszkolnyikov vagy éppen Tatjana vívódásait, lelkesültségét, szomorúságát privát életükbe is. Ezt életük párja bizonyíthatja, és szenvedheti meg leginkább. Minden új darabban kicsit új jellemében ismerhetik meg, és viselhetik el a társukat. A színész egy edény, mondja Popper Péter, aki azzá válik, amit töltenek belé.

Azt vettem észre, sokan közülünk – legyen szó üzletemberekről, fodrászokról, tanárokról vagy bárki másról –, kudarcaikból, de akár sikerekből visszajelelt védelmi vagy bizonyítási szerepüket játsszák, a gyerekkorukból vagy későbbi időszakaikból megélt elvárások szerint. Nem azt, amilyenek valójában, hanem azt, amit elvártak tőlük, amilyenek lenni szerettek volna, vagy épp amilyenné szorongásaik, védekezésük, kompenzálásuk tette őket.

Ez a szerep jól begyakorolt, biztonságot nyújtó, rögzült viselkedési forma. Működhet is. De aki ilyen jelmezben szerepel, arra rátalálhat az az érzés, hogy ez az élet, ez a megnyilvánulás nem igazán ő, hanem az álarc, amivel összenőtt.

Az elvárások, kudarcok és sikerek diktálta szerepünket játsszuk?

Sok vezető, aki évek, évtizedek óta az, nem tud igazán személyes partner vagy alárendelt lenni. Egy korosodó „nők bálványa” férfi sokszor még ifjú siker-énjét játssza. Nincs ez másként a hölgyekkel sem.

De evezzünk más vizekre. Mindannyian ismerünk olyan óvó nénit, tanító nénit, aki kortársaihoz is úgy szól, mint ha a gyerekekhez beszélne, mindenkit dicsér, motivál, vagy épp kijavít. Aki azt szokta meg, hogy uralkodnak rajta, mindig alárendelt, szolgálatra kész lesz, mások pedig – kinek ne lenne ilyen ember az ismeretségi körében – nem tudnak másként, csak felülről beszélni.

Gyakran nem úgy teszünk, mint az a színész, aki „edény”, és azzá válik, amit töltenek belé, hanem az elvárások, kudarcok és sikerek diktálta szerepünket játsszuk, valódi önmagunk helyett.

Azok érzik legjobban magukat a bőrükben…

Úgy tapasztaltam, azok érzik legjobban magukat a bőrükben, azok tudnak legjobban kapcsolódni a környezetükhöz, akik olyanok, vállaltan és szerethetően vagy elfogadhatóan, amilyenek valójában, amilyennek szeretik magukat.

A szerep, bármennyire begyakorolt is, nem lehet olyan harmonikus, mintha valaki önmagát, erényeit és gyarlóságait hitelesen éli, közvetíti a világ felé. Akkor erre a milyenségre, hívó jelre érkeznek a környezet válaszai.

Mennyivel jobb, ha olyannak fogadnak el, szeretnek minket, amilyenek szeretünk lenni! Van esély kilépni a megszokott jelmezből? Van esély a változásra? Azt gondolom, igen. A jelenlét-játékokban nem működnek a szerepek. Aki álarcban játszik, kívül marad.

Hallottam egy történetet

Hallottam egy történetet

Hallottam egy történetet.

Szerelmespár búcsúzott a pályaudvaron. Mindent beleadtak az elválásuk előtti utolsó pillanatokba. Megszűnt számukra a külvilág, csak egymásnak léteztek. Összetartozásuk a szemérmesen szemlélődő számára is sütött, melegített. Olyan átszellemülten adták magukat, kényeztették egymást érintéssel, szóval, nézéssel, hogy megtelt a levegő szerelmük szépségével. Ekkor bemondta a hangosbemondó, hogy vonat indul a nyolcas vágányról.

A fiú leszállt, a lány a lehúzott ablakra támaszkodva incselkedett vele. A lány a vonaton, a fiú a peronon készült a pillanatra, amikor megindul a szerelvény, eltávolodnak egymástól, és mindketten magukkal viszik az elválás szerelemittas érzését.

Ekkor a hangosbemondó jelezte a kedves utasoknak, hogy a pályán történt rendkívüli esemény miatt mégsem indul a szerelvény. A fiú visszaszállt a vasúti kocsiba, újra egymás karjaiba bújtak, újra búcsúztak, de amikor újra a vonat indulását harsogta a hangosbeszélő, már nem volt ugyanaz az érzés.

Valami megváltozott, más lett kettejük jelenléte. Valahogy fakóbb volt, mint előtte, mert már mindenből odaadták a legtöbbet, a legszebbet az első búcsúzásnak. Csak néhány perc telt el, mégis más volt a színe, az illata, a csendje, a jelenléte ugyannak a mondatnak, integetésnek, távolodásnak. 

Győztes nüánszok

Győztes nüánszok

Mi lehet az a bizonyos többlet…? Mik azok a győztes nüánszok, amelyektől működik a vonzás, az érzékiség, a sárm, a karizma, a sikeresség? Mi lehet a titka azoknak az embereknek, akiknek szinte mindenki keresi a társaságát, akik valami megmagyarázhatatlan okból „embermágnesként” vonzanak minket és másokat, akiknek jólesik a közelsége? (tovább…)

„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”

„Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”

Sorsdöntő esélyek a kommunikációban

Gondolkoztál már azon, mitől működik az érzékiség, a sárm, a vonzás?  Mi az a valami, amitől az egyiknek sikerül, a másiknak nem? Van titok? S ha van, mi az? Tanulható a tudatalattira ható személyes varázs? Mitől működik a szimpátia, a spontán együttműködési szándék?

Frusztrációid, megfelelési szándékaid, álcáid vagy igazi emberi minőséged táplálják áradó kisugárzásod, ami működteti a világ viszonyát hozzád?

Végiggondoltad már, hogy kisugárzásod a kezdeményezője a veled történteknek?

A kommunikációd 90% tudattalan. Nagyrészt érezhető, előhangoló jelenlétben (kisugárzásodban) dőlnek el az egész életedre kiható lehetőségeid! Vonzó vagy-e mások számára, lesz-e barátság, párkapcsolat egy személyes találkozásból? Összejön-e életed állása, üzlete, amibe minden befektetésed, tudásod, tapasztalatod ráfordítása készül megtérülni? Itt dől el, esélyeid beteljesednek-e.

Ugye, megérzed, ha a vágy tüze lobban a partneredben, de azt is, ha nem alkalmas a pillanat tűzrakásra? Megérzed, ha kiszáradt, elvirágzott egy kapcsolat.

Megérzed, ha hamis, őszintétlen egy mondat, egy nézés, egy érintés, ha bízhatsz valakiben, és ha nem, mert igazi tartalma ott van a jelenlétében.

Mit lehet ezzel kezdeni?

Felhangolható-e az igazi, sugárzó jelenléted? Hogyan működtetheted „érezni és éreztetni” kommunikációd, ami megváltoztathatja kapcsolati és szakmai lehetőségeidet?

Hogyan tudsz feltűnősködés nélkül is látszani? Hogy lehetsz passzivitásodban is aktív? Hogy fordíthatod javadra a jelenlét-kommunikációt?

Hogyan változhat ez a tudatos tudatalatti történés automatizmussá? Miként lehet egy jelenlét rejtőzködő, vonzó, érintő, szelídítő, gyógyító, áradó, kezdeményező, inspiráló? Vágykeltő, távolságtartó, elutasító vagy erőszakos, lehengerlő? Melyik hová vezet?

Ha ezek a kérdések felkeltették a figyelmed, jó helyen jársz. Újabb kérdéseket, válaszokat, megoldásokat kaphatsz a hírlevelekben, és ha kedvet kapsz hozzá, az Emberhangoló jelenlét-tréningek játékaiban, megéléseiben.

Iratkozz fel a hírlevélre, és esélyt kapsz újragondolni megnyilvánulásaidat, finomra hangolni érezhető milyenségedet, s vele a világ hozzád való viszonyulását.

 

Női jelenlét – szelíd hatalom

Női jelenlét – szelíd hatalom

 

A Nők életében működik csak igazán a „Jelenlét”. Ha valakik, akkor ők tudják igazán használni a jelenlét-tréning megéléseit. A Nőség, a nőiesség, annak befelé és a külvilág felé sugárzott minősége döntően befolyásolja a hölgyek önértékelését, belső világuk külső világgal való kapcsolódásait, hatásmechanizmusát, egészen bensőséges privát és mindennapi viszonyait. (tovább…)

Töltsd le INGYEN az Életre való című könyv első fejezetét!

Sikeresen megadtad az adataidat!

Valami hiba történt az adataid feldolgozása során. Kérlek, próbáld meg újra!

Mikola Péter az ezen az űrlapon megadott információkat a kapcsolattartáshoz használja fel.