Miért menekültem el egy feltűnően nőies megjelenésű nőtől?

Miért menekültem el egy feltűnően nőies megjelenésű nőtől?

Stylistok komponálják meg a személyiséghez, alkalomhoz a szemnek is hiteles, harmonikus megjelenést. Hajszobrászok csűrnek-csavarnak, simítanak, festenek hajkölteményeket, sminkesek fedik és hangsúlyozzák az arc takarnivalóit és előnyeit. Mert fontos a külcsín! Fontos, hogy mit gondolnak rólunk. Egy vagyont költenek rá, akik megtehetik.

Miért menekültem el egy feltűnően nőies megjelenésű nőtől?

Nem is olyan régen egy kiállítás megnyitón voltam, ahol bemutattak egy nagyon feltűnő adottságokkal és öltözettel rendelkező hölgynek. Arca, szeme, ajkai, alakja és formái látványosak voltak, mégis rövid időn belül menekülnöm kellett mellőle, mert kisugárzása őszintétlen, öncsodáló, erőszakos és manipulatív volt. A modelliskolában is volt ideális „felszereléssel” megáldott lány és mégse volt olyan vonzása, mint a másiknak, aki külsőleg meg se közelítette őt, de NŐ-sége akkor is világított, ha nem csinált semmit. Volt benne valami érezhető, ami odafordulást, kedvelő előhangolást váltott ki a többségből. Mennyit jelent az érezhető jelenlét, a kisugárzás? Felülírja a látványos külsőt, a divatos ruhát, frizurát. Férfiolvasók! Így van ez velünk is.
Mit gondoltok, megkomponálható az önazonos jelenlét? Mert, nem ugyanolyan a kisugárzása, így más is áll jól Audrey Hupborn-nek és Marline Monroe-nak, vagy Julia Roberts-nek és Sandra Bullock-nak. Hugh Grant-nak, Brad Pitt-nek vagy Adam Sandler-nek.

Henry Higgins professzor, Eliza Doollitle virágáruslány piaci megszólalási és megjelenési stílusát felsőbb körökben is elfogadhatóvá, mi több, népszerűbbé változtatta a My Fair Lady-ben. Csak az öltözködés, frizura, smink vagy a szép beszéd, ami megkomponálható? Véleményem szerint nem! Mit ér a külcsín, sugárzó jelenlét nélkül? Az önazonos minőségi kisugárzás felhangolja az emberek hozzánk való viszonyát. Érdemes foglalkozni vele!

Meg tudnád fogalmazni néhány mondatban, mit gondolhatnak rólad első látásra azok, akik nem ismernek? Nézd magad kívülről, ha tudod! Esetleg kérdezz meg őszinte embereket, ha vannak ilyenek a környezetedben! Meghatározza a hozzádállását!

Ha hangszer lennél…

Ha zeneértő vagy, tudod, hogy akár kicsit elhangolt hangszeren se szólhat tisztán bármilyen remekmű. Hamis lesz, diszharmonikus. Tudod, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy ugyanazt a dallamot más érezhetőséggel játssza le két különböző tehetségű művész? A lényeg az, amitől az egyiknek elkapkodják a drága jegyeit koncertjére néhány nap alatt, a másiknak kong az ürességtől a kisebb terem is. Ami számít, az látszólag nüánsznyi, mégis döntő. Így van ez jelenlétünkkel, kisugárzásunkkal is.
Senki nem teljesíthet emberi minősége felett, de felhangolható, érzékenyíthető a jelenlét érzékelése és sugárzása szavakon túl. Ennek tudatosításával, fejlesztésével ösztönösen érzékelhető, hordható és működtethető.
A Mikola-Jelenlét-tréningen esélyt kapsz felismerni, érezve és éreztetve működtetni, felhangolni emberi kapcsolódásaid és önazonos jelenléted.

Legyél, aki lehetnél…

Legyél, aki lehetnél…

Van egy dráma, vagy vígjáték, melynek te vagy a főszereplője, valamennyire írója, rendezője is. Ezt a darabot csak egyszer játsszák, pillanatai megismételhetetlenek. Gondold végig velem, hogy mennyire befolyásolja sorsod alakulását, a dráma folytatását, jól játszod-e életed drámájának vagy vígjátékának főszerepét? (tovább…)

Női jelenlét – szelíd hatalom

Női jelenlét – szelíd hatalom

A Nők életében működik csak igazán a „Jelenlét”. Ha valaki, akkor ők tudják igazán használni a Jelenlét-tréning megéléseit. A Nő-ség, nőiesség, annak befelé és a külvilág felé sugárzott minősége döntően befolyásolja a hölgyek önértékelését, belső világuknak a külső világgal való kapcsolódásait, hatásmechanizmusát, egészen bensőséges privát és mindennapi viszonyait. (tovább…)

Férfi jelenlét

Férfi jelenlét

Csak férfiaknak

Sármos vagy férfiatlan, ha egy férfi ért és beszél az érezni és éreztetni kommunikáció nonverbális nyelvén? 
Érzi partnere finom rezdüléseit és tud is rá árnyaltan reagálni. Önmaga minősége szuggesztívebbé, önazonosan érezhetővé válik, ami, már szavait megelőzően előhangolja partnereit a hozzá viszonyuláshoz. Hitelesen, önmaga minőségével teremt atmoszférát az elfogadáshoz . A harmónia, természetesség, eredetiség érezhető, feltűnés nélkül is feltűnő, inspiráció az élet magán és szakmai területén egyaránt. Ha ilyen vagy, szeretnek a társaságodban lenni az emberek, kedvesebbek, együttműködőbbek. Ami belőled árad arra reagálnak tudattalanul. (tovább…)

Töltsd le INGYEN az Életre való című könyv első fejezetét!

Sikeresen megadtad az adataidat!

Valami hiba történt az adataid feldolgozása során. Kérlek, próbáld meg újra!

Mikola Péter az ezen az űrlapon megadott információkat a kapcsolattartáshoz használja fel.