Bizsergést éreztem a koponyámban, szemeim tűzben égtek és a bőröm alá is érezhetően bejátszotta magát a zene Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén. Mélyen érintő élmény volt számomra a zeneakadémiai előadás egyedi varázsa. Sejtjeimmel és sejten-túlimmal is kommunikált. Várdai István fiatal kora ellenére nem ok nélkül a világ legkeresettebb csellóművésze. A zenekar is a klasszikus kamarazene élvonalába tartozik.

De mit keres egy koncertbeszámoló az Emberhangoló  Jelenlét-blogban? Hogy jön ez ide? Akinek érzékeny a befogadása a minőségi zenére, érezni fogja, miről beszélek, de remélem, másokat is megtalál ez az írás, mert átélni is tudni érdemes!

A koncerten a zeneszerző Schubert művét több ezer zenész muzsikálta már el, önmagán és hangszerén át kódolva.

Mitől lesz lényegesen különböző az élmény két, szinte azonos tudású művész előadásában?

Mi az a többlet, amitől magával repít minket a katarzis? Mit tett és hogyan Várdai István a Zeneakadémia levegőjének fajsúlyával, a hallgatóság tudaton-túlijával? A hangok ugyanazok a kottában az egyik és a másik zenésznek is. Valószínűleg hasonlóan teszik az ujjukat, vonójukat is a húrokra. Mégis különbözőképpen szólalnak meg a kottába kódolt hangok. A művészlélek minősége, a mély tartalom átélése, átadása más, és másként is „énekelt” a hangszeren, ettől vált katartikussá az élmény az érzékeny hallgató számára.

Most, kicsit merész váltással, gondolódjunk át a húrok érintésétől a testi érintésekre. Ne csak intellektuálisan, de átélő érzéssel!

Ugye, különbséget tudunk tenni egy üres, közhelyes, és egy biztató, vágykeltő ölelés között? Lehet, hogy ugyanaz a kéz ölel, mégis „zongorázhatóan vagy csellózhatóan” érezhető a bántó vagy inspiráló, magával ragadó tartalmi minőség. A simogatás játéka is milyen gazdagon beszélhet bőrön át gyógyítóan, szelíd gyöngédséggel, vagy alig érintő, mégis perzselő szenvedéllyel. Lehet az érintés tétova, békítő, csendesítő, előhangoló, becéző, és még mennyi minden…

Emberi, női, férfi minőségünk, pillanatnyi állapotunk hangolja érezhetően csöndjeink, megszólalásunk, érintésünk tartalmát, jelenlétét, mint ahogy a koncerten Várdai István Stradivarius csellóján közvetítette felénk Schubert művén keresztül zenetörténeti talentumát.

(A borítókép forrása: jegy.hu)