Bizsergést éreztem a koponyám alatt, szemeim tűzben égtek és bőröm alá is érezhetően bejátszotta magát a zene, Várdai István és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén. Mélyen érintő élmény volt számomra a zeneakadémiai előadás egyedi varázsa. Sejtjeimmel és sejten túlimmal is kommunikált. Várdai István fiatal kora ellenére nem ok nélkül a világ legkeresettebb csellóművésze. A zenekar is a klasszikus kamarazene élvonalába tartozik. De mit keres egy koncertbeszámoló a Jelenlét hírlevélben? Hogy jön ez ide? Akinek érzékeny a befogadása a minőségi zenére, érezni fogja, miről beszélek, de remélem másokat is megtalál ez az írás, mert átélni is tudni érdemes!

A koncerten a zeneszerző Schubert megkomponált művét, jó esetben, több ezer zenész muzsikálta már el magán- és hangszerén átkódolva. Mitől lesz lényegesen különböző az élmény két, szinte azonos tudású művész előadásában? Mi az a többlet, amitől magával repít minket a katarzis? Mit tett és hogyan Várdai István a Zeneakadémia levegőjének fajsúlyával, a hallgatóság tudaton-túlijával? A hangok, ugyanazok a kottában az egyik és másik zenésznek. Valószínűleg hasonlóan teszik az ujjukat, vonójukat is a húrokra. Mégis más, ahogy megszólalnak a kottába kódolt hangok. A művészlélek minősége, a mély tartalom átélése, átadása más, és másként is „énekelt” a hangszeren, ettől vált katartikussá az élmény az érzékeny hallgató számára.

Kicsit merész váltással, a húrok érintésétől gondolódjunk át a testi érintésekre. Ne csak intellektuálisan, de átélő érzéssel!

Ugye, különbséget tudunk tenni egy üres, közhelyes vagy biztató és a vágykeltő ölelés között? Lehet, ugyanaz a kéz ölel, mégis zongorázhatóan, vagy csellózhatóan érezhető a bántó vagy inspiráló, magával ragadó tartalmi minőség. A simogatás játéka is milyen gazdagon beszélhet bőrön át gyógyítóan, szelíd gyöngédséggel vagy alig érintő, mégis perzselő szenvedéllyel. Lehet az érintés tétova, békítő, csendesítő, előhangoló, becéző és még mennyi minden… Emberi, női, férfi minőségünk, pillanatnyi állapotunk hangolja érezhetően csöndjeink, megszólalásunk, érintésünk tartalmát, jelenlétét, mint ahogy a koncerten Várdai István Stradivárius csellóján közvetítette felénk Schubert művén keresztül zenetörténeti talentumát.

(A borítókép forrása: jegy.hu)