Hallottam egy történetet. Szerelmes pár búcsúzott a pályaudvaron.

Mindent beleadtak az elválásuk előtti utolsó pillanatokba. Megszűnt számukra a külvilág, csak egymásnak léteztek. Sütött, melegített a szemérmesen szemlélődő számára is összetartozásuk. Olyan átszellemülten, adták magukat, kényeztették egymást érintéssel, szóval, nézéssel, hogy megtelt a levegő szerelmük szépségével. Ekkor bemondta a hangosbemondó, hogy vonat indul a nyolcas vágányról.

A fiú leszállt, a lány a lehúzott ablakra támaszkodva incselkedett vele. A lány a vonaton, a fiú a peronon készültek a pillanatra, amikor megindul a szerelvény, eltávolodnak egymástól, mind a ketten magukkal viszik az elválás szerelemittas érzését. Ekkor a hangosbemondó jelezte a kedves utasoknak, hogy a pályán történt rendkívüli esemény miatt mégsem indul a szerelvény. A fiú visszaszállt a vasúti kocsiba, újra egymás karjaiba bújtak, újra búcsúztak, de amikor újra a vonat indulását harsogta a hangosbeszélő, már nem volt ugyanaz az érzés. Már valami megváltozott, más kettejük jelenléte. Valahogy fakóbb volt, mint előtte, mert mindenből a legtöbbet, a legszebbet, már odaadták az első búcsúzásnak. Csak néhány perc telt el, mégis más volt a színe, illata, csendje JELENLÉTE ugyannak a mondatnak, integetésnek, távolodásnak. 

Töltsd le INGYEN az Életre való című könyv első fejezetét!

Sikeresen megadtad az adataidat!

Valami hiba történt az adataid feldolgozása során. Kérlek, próbáld meg újra!

Mikola Péter az ezen az űrlapon megadott információkat a kapcsolattartáshoz használja fel.